2022-es Évértékelő: WWE

Írta: Lord Turtle 

Történelmi éven vagyunk túl. Számos remek meccset, viszályt és pillanatot láthattunk a 2022-es esztendőben, de talán nem túlzás azt állítani, hogy az igazi izgalmak a ringen kívül zajlottak. A WWE-ben eljött az a hatalomváltás, amiről azt hittük, hogy Vince McMahon életében már sosem történik meg, és radikális változások álltak be a cégben. Az AEW öltözője belharcoktól és botrányoktól volt hangos, bár az év első fele tartogatott érdekes eseményeket és maradandó pillanatokat. Cikkem első részében azonban a WWE-re fókuszálok, megvizsgálva a terméket, a vezetőségben történt változásokat, valamint, hogy mit hoz a jövő.

Road to Wrestlemania

 Ahogy az új év megkezdődik, minden út a WrestleManiara vezet. 2022-ben azonban nem a Royal Rumble volt az első állomás. A WWE ugyanis megpróbálkozott a Day1 gála bevezetésével, ami nem bizonyult hosszú életűnek, ugyanis már bejelentésre került, hogy 2023-tól kezdve már nem rendezik meg a ppv-t. A döntés részemről üdvözlendő, mivel a Rumble egy tökéletes kezdés a Maniara vezető úton, egy másik nagy eseménynek pedig nem nagyon van hely előtte. Az gála egyébként egy korrekt színvonalat hozott, a cardon viszont módosítani kellett Roman Reigns koronavírus fertőzése miatt.

 A Rumble bookját tökéletesen össze lehet foglalni két szóban: biztonsági játék. A WWE úgy döntött, hogy sem a nők, sem pedig a férfiak esetében nem vállalt kockázatot azzal, hogy egy feltörekvő birkózónak adják a kihívói jogot jelentő győzelmet, és inkább biztosra mentek és két nagy nevet választottak. Mivel nem sikerült összehozni a Roman Reigns vs The Rock meccset a Maniara, így Vince McMahon tovább viszi a már megkezdett Reigns vs Lesnar feudot. Potenciál ugyanis volt benne, hiszen a Crown Jewel-es meccsük bőven nyitva hagyta a folytatás lehetőségét, amire a fentebb már említett betegség miatt még nem kerülhetett sor. Ráadásul Lesnar ’21 nyarán egy meglepően friss, autentikus karakterrel tért vissza, ami mögé a közönség is beállt így kiváló face ellenpólusnak bizonyult a bajnokkal szemben. A női Rumble meccsben pedig visszatért a korábban már pletykált Ronda Rousey. A WWE magabiztos volt azzal kapcsolatban, hogy mekkora figyelmet jelent az ő neve és volt egy befejezetlen ügye is Beckyvel. A későbbiekben azonban kiderült, hogy az első futásakor látott motivációja és frissessége teljesen elveszett és utólag visszanézve valószínűleg a döntéshozók is egy feltörekvő pankrátor mellett tennék le a voksukat.

 A WWE 2022-ben két gálát is rendezett Szaúd-Arábiában. Az őszi Crown Jewel mellé úgy döntöttek, hogy elviszik a jól bejáratott Elimination Chambert Ázsiába. Mindkét cella meccs egy elég magas színvonalat hozott, a női meccsben mindenki meg mutathatta az erősségét, a férfiaknál pedig egy érdekes döntés született. Brock Lesnar visszanyerte a WWE bajnoki címet, így hivatalossá vált, hogy a WrestleManian egy címegyesítő mérkőzésre kerül sor. Emellé az este egyik fénypontja az volt, hogy Becky Lynch megküzdhetett gyerekkori példaképével, Litával.

 Szót kell ejteni az NXT-ről is, hiszen ekkortájt körülbelül fél éve tartott a 2.0 projekt. Továbbá megtörtént Walter és az Imperium teljes értékű debütálása is Amerikában. És ez enyhén szólva is adott okot pánikra. Ludwig és Giovanni párosa hagyján, ők egész jól működtek NXT tag team bajnokként, viszont Walter teljes újracsomagolást kapott, kezdve a nevével. Immár Guntherként lépett a ringbe, a főrosterre kerülve lecserélték a gearjét, és már nem az Újvilág szimfónia IV. tételére vonult be. Az új NXT-s projektek nem igazán váltak be, egyes birkózók, mint például Grayson Waller veszítettek a kezdeti lendületükből, míg másoknál kisebb áttörés sem történt. Két birkózó azonban messze kitűnt a mezőnyből. Bron Breakker talán az egyetlen a férfi mezőnyben, akiről látszik, hogy biztos helye van a főroster main eventjében. Végig is vert mindenkit az NXT-ben és mostanra már látványosan ki is nőtte. A 2.0 másik nagy nyertese Mandy Rose volt, bár ő az év végére már távozott a cégtől. Ugyanakkor említést kell tennünk arról, hogy remekül újraalkotta magát és egy olyan karakterrel rendelkezett, ami a Raw vagy a Smackdown adásin is megállta volna a helyét.

WrestleMania és a Vince-éra utolsó hónapjai

 A 38.-ik WrestleMania megtekintésének a szokásosnál kisebb lelkesedéssel álltam neki és tapasztalataim szerint ezzel nem voltam egyedül. Előzetesen kevés meccs tudta igazán felcsigázni az érdeklődésemet, viszont (talán pont az alacsony elvárásaim miatt) végsősoron pozitív csalódásban volt részem. Az első éjszaka az év egyik legjobb mérkőzését szolgáltatta Becky Lynch és Bianca Belair között, valamint az év pillanatát is láthattuk, mikor is Cody Rhodes, az AEW egyik alapítója visszatért a WWE-be Seth Rollins meglepetésellenfeleként, akivel rögtön egy kiváló meccset produkált. És ugye láthattuk amint „Stone Cold” Steve Austin ismét ringbe lép és kioszt pár stunnert. A szereplése inkább volt szegmens, mint meccs, de végsősoron szórakoztató volt és ha hihetünk a pletykáknak akkor Austin kedvét is meghozta egy újabb mérkőzéshez. Említést kell tenni Logan Paulról is, akinek a teljesítménye előtt a munkásságával kapcsolatos ellenérzéseim ellenére is meg kell emelnem a kalapom. Olyan szintű tehetségről tett tanúbizonyságot, amit eddig még egyetlen vendégszereplőtől sem láthattunk. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Smackdown női divíziójával komoly problémák vannak. Ronda Rousey és Charlotte Flair meccsén jól látszott, hogy egyiküknek sincs igazán kedve a másikkal dolgozni és ellenérzéseket táplálnak vagy a cég, vagy a rajongók irányába.

 A második estét egy többcsapatos meccs nyitotta, ahol az RK-Bro csapata megvédte a címeit. Amiről viszont említést kell tenni, hogy a meccs után egy szegmens erejéig a ringbe invitálták az olimpiai bajnok Gable Stevesont, akinek igazolása korábban kivívta a média figyelmét. Azonban egyelőre úgy tűnik, hogy nem egy álomigazolásról van szó, hiszen már a Manian látszott, hogy Steveson nem sugároz magából annyi karizmát, mint az előzetesen várható volt, és az azóta napvilágot látott hírek szerint nem is fejlődik abban az ütemben, mint ahogy azt remélték tőle. Kétségkívül az este egyik attrakciója volt Sami Zayn és a Jackass-ből híres Johnny Knoxville összecsapása. Bár hagyományos értelemben vett meccsről nehezen beszélhetünk, utóbbi hozta magával azt, ami a műsorát is híressé tette, valamint láthatóan Sami is partner volt ebben a közönség nagy örömére. A gála egyik legjobban várt meccse az AJ Styles vs Edge volt, amit bár rossznak egyáltalán nem lehet nevezni, elmaradt az előzetes várakozásoktól. Ennek oka leginkább az lehet, hogy bár a párosítása hamar rákerült az „álommeccs” címke, a viszályuk nem kapott alapos felépítést. Visszagondolva Styles több feudja is hasonlótól szenvedett, hiszen bár nem véletlenül viseli a Fenomenális jelzőt, valószínűleg a Nakamura elleni meccssorozata is maradandóbb lett volna, ha nem a két (egyébként kiváló történetmesélő) birkózó építette volna a sztorit, hanem megtámogatták volna őket egy rendes felépítéssel. Knoxville mellett egy másik szokatlan személy is ringbe lépett. Pat McAfee a SmackDown kommentátora korábban már több meccsben is szerepelt az NXT-ben, ahol bizonyította, hogy bőven van érzéke a birkózáshoz és bármikor be lehet rakni a ringbe. Az év legnagyobb eseményén így is történt, ellenfele az az Austin Theory volt, aki azon kevesek közé tartozott, akikben Vince McMahon sokat látott. A mérkőzés rendkívül szórakoztatónak is bizonyult, az utána történtek pedig talán már annak jelei voltak, hogy a WWE vezérigazgatója már érezte veszte közeledtét. Mr. McMahon protezsáltját megbosszulva legyőzte egy McAfeet egy rövid meccsben. Ez még akár rendben is lett volna, ám rákapott a szereplés ízére és később gyakran megjelent a heti adásokon, kiélvezve utolsó képernyőn töltött napjait, melyek elég kínosra sikerültek. És ha már a Texasi Csörgőkígyó amúgy is szülőállamában tartózkodott az előző esti meccse miatt, akkor Stone Cold most is megjelent, hogy kiosszon pár stunnert és ledöntsön pár sört. A gála második estéjének főmérkőzése Roman Reigns és Brock Lesnar címegyesítő összecsapása volt. Bár kettejük többször is találkoztak már egymással korábban, úgy tűnt a közönség most volt a legizgatottabb. A meccs komoly felépítést kapott és minden készen állt ahhoz, hogy Reigns végleg felülkerekedjen karrierje legnagyobb ellenfelén és biztosítsa helyét a csúcson. Azonban egy nem várt sérülés keresztülhúzta a számításokat. Roman válla sérült meg a mérkőzés közben, aminek következtében a meccsnek idő előtt kellett véget vetni. Nyilvánvalóan csalódás volt ezzel zárni a gálát, bár kétségkívül nehéz úgy értékelni a mérkőzést, hogy a baleset ellehetetlenítette a tervezetteket.

  A WWE a 2021-es évhez hasonlóan meg szerette volna lovagolnia a WrestleMania brandet, így a Backlash nevű gálájuk neve ezúttal is WrestleMania Backlash-re módosult. A gálán javarészt tovább vitték a WM-re épített feudokat. Így többek között a Bobby Lashley vs Omos, a Ronda Rousey vs Charlotte Flair és az Ege vs AJ Styles is visszavágók voltak. A legfontosabb viszont Cody Rhodes és Seth Rollins újabb mérkőzése volt. Már az előző gálán is ellopták a showt, azonban míg az egyik in ring fókuszú meglepetésmeccs volt, addig a korábbi hetekben el kezdték építeni kettejük viszályát. Rollins karaktere egyre jobban elkezdett összeállni, Cody pedig abszolút over face volt a közönségnél. A Backlashen pedig tudták emelni a szintet. A gála főmeccsén a Bloodline legyőzte a Drew McIntyre-el kiegészült RK-Bro-t. Összességében egy filler ppv-hez képest nem rossz, ám cseppet sem kiemelkedő esemény volt.

 A gálák értékelése között két fontos eseményről kell említést tennünk. Egyrészt a WWE úgy döntött, hogy a főbajnoki övek mellett a tag team címeket is egyesíti, így az Uso testvérek váltak a WWE Undisputed Tag Team bajnokaivá. Mivel a tag team divízió ekkor meglehetősen vékony volt és kevés fókusz is vetült rá, erre logikus döntésként tekinthetünk még akkor is, ha az RK-Bro az utóbbi évek egyik legjobban működő tag teamje volt. A másik fontos esemény Sasha Banks és Naomi távozása. A WWE női tag team bajnokai egy RAW alkalmáról távoztak az adás közepén, mert nem voltak elégedettek azokkal a tervekkel, amiket a cég szánt nekik. Az történtek részleteiről már mi is beszámoltunk így nem kívánom részleteiben elemezni. Amit azóta megtudtunk az az, hogy a vártak ellenére egyelőre Triple H sem tudott megegyezni a felekkel.

 A pokol kapui június 4-én nyíltak meg, ugyanis idén is nyár elején rendezték meg a Hell in a Cell ppv-t. Becky Lynch továbbra is hozta elképesztő formáját és egy kiváó openert rakott le az asztalra Bianca Belairrel és Asukával. Austin Theory immár United States bajnokként jelent meg a gálán, láthattuk a Judgement Day első ppv meccsét, azonban mindenki számára nyilvánvaló, hogy az este egy dologról marad emlékezetes. A tétet emelve Seth Rollins és Cody Rhodes a cellában kívánták lezárni hónapok óta tartó viszályukat. Rollins karakteréhez hűen pszichológiai nyomásgyakorlást alkalmazott. A Dusty Rhodes által viselt híres sárga pöttyös gearben jelent meg, arcáról pedig az őrület tükröződött. Azonban Codynál valami nem volt rendben. Mikor a ringbe érve levette kabátját, látszott, hogy komoly gond van. Mellkasának jobb oldala sötétvörös és lila volt. Mint később megtudtuk mellizomszakadást szenvedett el a meccs előtti edzés során. Egy ilyen súlyos sérülés esetén általában le is fújják a tervezett meccset. Azonban most Codyt nem lehetett leállítani és még ilyen állapotban is az év egyik legjobb meccsét produkálta. Többen arról írtak, hogy egyik motivációja az volt, hogy Vince McMahonnak bizonyítsa: már nem az az ember, aki évekkel korábban távozott a WWE-ből, most már main eventerként kell vele számolni. Vincet ismerve ez valószínűleg sikerült is, azonban a sors szomorú fintora, hogy ha valóban az ő meggyőzése volt Cody elsődleges célja, akkor talán jobban járt volna, ha inkább lefújják a meccset, mivel a CEO nem sokkal később távozott. A következő RAW-n ki is írták a sztoriból, hiszen több hónapos kihagyás várt rá. Vígaszt nyújthat talán az, hogy a Royal Rumble egyik meglepetés visszatérője lehet és sokan Roman majdani legyőzőjeként beszélnek róla.

 A McMahon-éra utolsó ppv-je a Money in the Bank volt és azt kell mondanom, hogy abszolút jó zárás volt. Az év addigi eseményeihez képest talán a legjobb. Bobby Lashley bár nem vált be WWE bajnokként, az upper midcardon tökéletes helye van és Austin Theorytól is egy színvonalas meccsen nyerte el a címét. Bianca Belair eredetileg Rhea Ripley ellen védte volna meg a RAW női bajnoki címét, azonban a Judgement Day női birkózója fogsérülést szenvedett, így helyét Carmella vette át. Bár nem tudta felvenni színvonalban a versenyt sem ellenfelével, sem a meccsben eredetileg szereplő Rheaval, kihozta magából a maximumot és korrekt mérkőzést hoztak le. A férfi Money in the Bank meccs is szórakoztató volt, a meccsbe utólag bekerült Austin Theory pedig logikus választás volt győztesként. AZ este sztárja azonban minden kétséget Liv Morgan volt. Livnek sok kedvelője akad a nézők között, ugyanakkor legalább ennyien vannak, akik szimpátiájuk ellenére nem hitték, hogy magasabb szinten is megállja a helyét. Sokáig vita tárgya volt, hogy vajon azért nem nyert még bajnoki címet, mert nem tudja megoldani a szintet, vagy csak a WWE nem kapta meg a labdát, hogy fusson vele, holott képes lenne rá. Akárhogy is, most úgy tűnt meglátjuk mire képes, hiszen az este nyitómeccsén megnyerte a Money in the Bank táskát, majd még aznap este beváltotta Ronda Rouseyn a közönség nagy örömére.

Hatalomátvétel és a változás szelei

 A rezsimváltásról már több cikk is született így arról csak nagy vonalakban szeretnék írni. Vince McMahon ellen vizsgálat indult, mert több információ is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy szexuálisan zaklatta a cég több női alkalmazottját, juttatásokat ígért együttlétekért, valamint állítólag korábban meg is fenyegetett egy női birkózót, hogy csak szexuális kapcsolat ellenében hosszabbítja meg a szerződését. Távozását követően a vezetőségi feladatait Stephanie McMahon és Nick Khan látja el, míg Triple H került a kreatív osztály élére. A piac jól reagált a változásokra, a WWE részvényei nem zuhantak be, sőt növekedésnek is indultak, valamint a kreatív változások javítottak a nézettségi adatokon, és a csatornák is elégedettek voltak a termékkel.

 Korábban már írtam egy cikket arról, hogy mit várhatunk a Triple H korszaktól. Az ebben megfogalmazott gondolatok közül több megvalósult, némelyik részben, és valami egészen másként alakult. Ha egymás mellé tesszük a Hunter-éra első adását és bármelyik Vince-féle heti műsort, a különbség szembeötlő. Triple H olyan frissessgéget hozott a termékbe, ami már jó ideje nem volt látható, mivel Vince McMahon kreatív felügyeletének egyik legnagyobb hátulütője volt, hogy mereven ragaszkodott bizonyos dolgokhoz, és nem tartotta a lépést a korral ott, ahol indokolt lett volna. Emellett a card is kiegyensúlyozottabbá vált. Az utóbbi évek során a nagy múltú United States, illetve Intercontinental bajnoki övek sokat vesztettek presztízsükből, és ritkán látták el azt a szerepet, hogy valakin emeljenek a midcardon. Azonban mind Bobby Lashley, mind Gunther hamar bebizonyították, hogy ezeknek a címeknek bőven van helyük az adásokon és komoly szerepet lehet nekik szánni. Utóbbi birkózó esete számomra különösen fontos révén, hogy egyik személyes kedvencemről van szó. A leghosszabb ideig uralkodó NXT UK bajnok amerikai karrierje enyhén szólva sem indult biztatóan. Félő volt, hogy lemondanak róla, vagy teljesen rosszul használják. Viszont Triple H érti a karaktert és látja a benne rejlő potenciált, így belehelyezte bizalmát, amit az osztrák birkózó meg is hálált, és várhatóan az évben kiemelt figyelmet kap (főleg, hogy egyes hírek szerint Brock Lesnar maga jelezte, hogy szívesen meccselne vele a WrestleManian).

 A Triple H rezsim első ppv-je a nyár legnagyobb eseménye, a Summerslam volt. Ugyanakkor fontos észben tartanunk, hogy ekkor még csak pár hete volt a kreatív osztály feje, így radikális változásokat nem tudott hozni a viszályok terén, javarészt abból dolgozott, amit McMahon kezdett meg. Abból viszont a maximumot hozta ki. A gála openerje Bianca Belair és Becky Lynch feud-záró mérkőzése volt. Kiváló birkózást láthattunk, a pankrátorok elmesélték hosszú történetüket. Ahogy Becky Lynch fogalmazott: egy kézfogással kezdődött és egy kézfogással zárult. Utalva ezzel Becky tavalyi visszatérésére. A mérkőzés után pedig megérkezett hosszú lábadozásából Bayley, akit már sokan vártak. Azonban nem érkezett egyedül, hiszen vele tartott Dakota Kai és az új névvel érkező IYO Sky, akik nem biztos, hogy az előző vezetés alatt ilyen körítéssel debütáltak volna. A Damage CTRL névre keresztelt trió bement a ringbe farkasszemet nézni, előrevetítve egy későbbi összecsapást. Üröm az örömben, hogy Becky sérülést szenvedett, melynek következtében több hónapos kihagyásra kényszerült. A gála során Bobby Lashley és Austin Theory ismét bizonyította, hogy a US övnek ismét nagy súlya van, Liv Morgan ismét megküzdött Ronda Rouseyval, és bár nem hoztak rossz meccset, egyelőre nem derült ki, hogy hol van pontosan Liv plafonja. Logan Paul és Pat McAfee pedig ismét megvillantották tehetségüket.  A gála főmérkőzése Roman Reigns és Brock Lesnar végső összecsapása volt, bepótolva ezzel a WrestleMania meccset, ami sérülés miatt nem a várt módon zajlott. A tétet emelve megkapták a Last man standing stipulációt. Lesnar traktoros bevonulása kétségkívül az év egyik pillanata volt. Az összecsapás pedig az entrancehoz méltó káosz lett. Ez már nem csak egy meccs volt, hanem háború. Lesnar hozta a rá jellemző agresszivitást és a közönség a 2012-es visszatérése óta nem állt be ennyire mögé. Reigns mellett mögött pedig a Bloodline állt és minden mozdulatán látszott, hogy a roster felett áll.

 Bár a korábbi cikkemben azt írtam, hogy nem várhatunk tömeges visszatérésekre, a valóság végül mást hozott. A Damage CTRL csak a kezdett volt, a következő hónapokban olyan közelmúltban távozó birkózó birkózók tértek vissza, mint Johnny Gargano, Braun Strowmna, Tegan Nox, és még sokan mások. A tag team divízió is erősödött olyan csapatokkal, mint például az OC vagy a Hit Row. Amikor a korszakváltással kapcsolatos cikkemet írtam, nem vártam ekkora visszatérőhullámot, illetve a hazatérők között van William Regal is, akit pont azért nem vártam, mert szerződése volt az AEW-el. Az NXT-ből is felkerültek páran (Santos Escobar, Dexter Lumis…). És ha már NXT, nem maradtak el a várható változások a branddel kapcsolatba. Úgy gondolom kijelenthetjük, hogy a 2.0 projekt bukás volt. Az újoncokból álló közel sem bizonyult olyan erősnek, mint a korábbi évek osztályai, és a show prezentációja sem sikerült meggyőzőre. Az NXT viszont nem vett radikális fordulatot, és nem tért vissza egyenesen az átcsomagolás előtti állapothoz. Bár színes dizájn helyére visszatért az ikonikus fekete és arany, valamint a book is javulás jeleit mutatta, a brand elsődleges funkciója továbbra is a sztárok kinevelése és a főrosterre való felkészítésük maradt. Triple H pedig bár figyelemmel kíséri szeretett gyermekét, aktívan nem tud részt venni a kreatív működésében, hiszen már a főrosterért is ő felel. A legérdekesebb változás azonban egy másik kontinensen állt be. A WWE bejelentette, hogy megszűnik az NXT UK és helyét az NXT Europe veszi át. Ezzel kapcsolatban részleteket egyelőre nem tudni, csupán annyit, hogy várhatóan idén indul a projekt. De a műsor bázisa, nyelve és adásmenete nem ismert. Azonban ez azt jelenti, hogy hazánkhoz is közelebb kerül a WWE. Az európai terjeszkedés jelezte, hogy a cég megvalósítja Triple H globális vízióját, és nem sokkal később maga jelentette be, hogy a brand expanziója több helyen is folyamatban van (egyelőre tervezési szinten) többek között Japánban és Mexikóban.

 A WWE hosszú évek után ismét gálát rendezett Európában. Bár továbbra is a Vince által megkezdett sztorik futottak, a ppv-ről sugárzott Triple H stílusa. A női roster tagjain látszott a felüdülés, hiszen legtöbbjük sokat dolgozott Hunterrel az NXT-ben. Látható volt, hogy nagyon bizonyítani akartak, mert azt érezhették, hogy a jó teljesítménnyel most már könnyebben előrébb juthatnak, a Damage CTRL és az Asuka, Alexa, Bianca alkotta csapat összecsapásán nagyon látványos volt ez a fajta feltüzeltség. Liv ímorgan is mindent beleadott Shayna baszler ellen, ugyanakkor már látszottak a jelei annak, hogy előbbinek talán túl nagy falat ez a bajnoki öv. Itt viszont a book is hibázott, ugyanis meglehetősen hihetetlen volt az, hogy Liv pár hét alatt olyan szintre hozza MMA tudását, hogy ilyen fegyverrel veszi fel a versenyt az egyébként valóban ketrecharcos múlttal rendelkező Baszlerrel. Az estén láthattuk a Judgement Day valamint Edge és Rey Mysterio összecsapását is, amit a közönség nagy lelkesedéssel fogadott részben a legendának számító Edge, részben a hazai kedvencnek számító Finn Bálor szereplése miatt. Ezen a pontos viszont említést kell tennünk a kisebbik Mysterioról, Dominikról. Bár apja és ellenfelei mindent megtettek, hogy overré váljon, ez sajnos nem jött össze. Bár el kell ismerni, hogy a ringben képes jó teljesítményt nyújtani, és a wrestling minden terén képes hozni egy olyan alapszintű teljesítményt amivel van helye a pankrációban, ugyanakkor karizmában olyannyira hiányt szenved, hogy nem tud kitörni és megállni a saját lábán. A Judgement Day-be való bekerülése és heel turnje némileg javított a helyzeten, ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a stable egyik elsődleges funkciójává az vált, hogy Dominikot működőképessé tegyék és így Damien Priest háttérbe szorult, Rhea Ripley pedig már bőven működőképes lenne a csapat nélkül is, sőt félő, hogy egy idő után már sajnos a tagsága többet árt neki, mint használ. Emellé az sem látszik, hogy a stable feloszlása után Dominik előrébb tartana és önállóan is megállná helyét a cardon.

 Seth Rollins és Matt Riddle kiváló viszályának is láthattuk az első ppv meccsét, viszont az Intercontinental Championship-ért zajló meccs az év egyik legjobbjának bizonyult. Sheamus másodvirágzását éri és rendkívül motivált a Brawling Brutes tagjaként. Bár már nem fiatal és túl van egy súlyos sérülésen is, ilyen teljesítmény mellett nem zárhatjuk ki, hogy egyszer akár még világbajnokként is láthatjuk karrierje során. Gunther pedig bár nem kapta vissza régi nevét és zenéjét, megkapta fekete kabátját és az Imperiumo-ot maga mellé. A meccs egy brutálisan fizikális összecsapás volt. Minden mozdulaton látszott az agresszivitás és a nyerni akarás. Valószínűleg sokaknak a Walter-Ilja Dragunov mérkőzés képe villant fel a fejében, a látottak után. Végül Gunther megkapta azt a győzelmet ami sokat emelt pozícióján, és nyilvánvalóvá tette, hogy a jövőben komolyan kell vele számolni. Sheamus pedig bár nem nyerte el a Grand Slam eléréséhez szükséges utolsó címet, a közönség ovációval hálálta meg neki a teljesítményét. A brutális meccs akár el is ronthatta volna a showt, ha más a main event. Azonban Roman Reigns és Drew McIntyre összecsapása kétségkívül egy különleges élmény volt. Utóbbi 2022-es bookja nem volt méltó hozzá és Triple H nem kis feladat előtt állt, mikor hiteles kihívót kellett belőle faragnia. Ugyanakkor sikerrel teljesítette a feladatot és Drew nem csak, hogy hiteles kihívónak bizonyult, hanem hosszú idő után most láttuk először reális esélyét annak, hogy valaki elnyerheti a címet Romantől. A bajnok pedig egy igazi jelenségként fürdőzött a közönség gyűlöletében. Az Egyesült Királyság rajongói annyira beálltak Drew mellé, hogy a főbajnoki összecsapás már majdnem egy handicap meccsnek tűnt. A mérkőzés pedig pont, mint a résztvevők, larger than life volt. Mintha titánok csaptak volna össze, mindkét fél egyenlő eséllyel küzdött a bajnoki övért. És mikor úgy látszott, hogy szemtanúi lehetünk egy legendás pillanatnak, ahol Drew hazai közönség előtt megnyeri az Undisputed WWE Universal bajnoki övet, akkor megérkezett a Bloodline legújabb tagja. Solo Sikoa, az Uso ikrek unokatestvérének beavatkozásának köszönhetően a bajnok megvédte címét. Nem sokat szeretnék írni az azt követő szegmensről (éneklés Tyson Furyval), mivel jelentősen kirántott az élményből és a WWE is elismerte, hogy a jelenet egy része csak produkciós hiba miatt maradt az adásban, eredetileg a helyszíni közönségnek szánták. A helyi és az internetes rajongótábor is felrobbant, és sokan a szervezet szemére vetették, hogy unalmas és gyáva dolog volt Romanen hagyni az övet. Én viszont pont az ellenkezőjét gondolom. Szerintem a WWE pont, hogy kockázatot vállalt azzal, hogy nem szedte le a címet. A kihívó a hosszú regnálás alatt most tűnt a legerősebbnek, ráadásul hazai közönség előtt kétségkívül egy maradandó pillanat született volna, és jelenleg az sem látszik, hogy ha nem Drew, akkor ki lehet Roman legyőzője? Emellett, ha összejönne a Rock elleni WM meccs, akkor ez az őszi vereség még biztonságos távolban lett volna ahhoz, hogy később ugyanennyire erős ellenfélként nézzen szembe szamoai legendával. Persze fennáll annak a lehetősége is, hogy a WWE inkább sarokba bookolta magát és később nem lesz egy ehhez hasonló lehetőség, de ez még a jövő zenéje.

Az új rezsim megszilárdulása

  Az év utolsó gálái már világos képet adnak arról, hogy milyen terméket várhatunk az új vezetés alatt, annak minden pozitívumával és negatívumával együtt. Az Extreme Rules ppv mindkettőből szolgáltatott példát. A Brawling Brutes és az Imperium harca egy totális káosz volt, azonban sikerült megtölteni szórakoztató és karakterhű pillanatokkal. Nagyon úgy néz ki, hogy a klasszikus tag team birkózás jegyei teljesen kivesznek az amerikai piacon látható 3v3 meccsekből, de ha már így van akkor ez az irány szimpatikusabb, mint a szomszéd szervezetben látható trios divízió mérkőzései. Ronda Rousey visszanyerte a SmackDown női bajnoki címét, és a WWE láthatóan lemondott arról, hogy magasabb szinten használja Livet. Bár nem állítom, hogy láthattuk volna az áttörést és egy potenciális megasztárt szalasztanak el, de meg vagyok győződve, hogy nem a megfelelő bookot kapta. Liv Morgan egy underdog babyface aki alulról küzdötte fel magát a bajnoki cím eléréséig, és a közönség megnyeréséig. Ennek a karaktertípusnak megvannak az erősségei amire építkezni lehet, mégsem ezt láthattuk. Shayna Baszler ellen MMA-s fogásokat használt, Ronda ellen pedig egy extrém-őrült karaktert hozott ahelyett, hogy a valódi erősségeire építkeztek volna. Ráadásul az ellenfelei terén is lettek volna jobb választások, mivel például Ronda sokkal erősebbnek van nála bemutatva, emellett pedig motivációját továbbra sem nyerte vissza. A női divízió jobbik arcát is láthattuk azonban a gálán, Bianca Belair és Bayley egy rendkívül jó létrameccset birkóztak, annak ellenére is, hogy utóbbin még látszik, hogy komoly sérülésből tért vissza. Viszont az is látszik, hogy Bianca bajnoki futása közel sem olyan erő, mint a Becky elleni feudja alatt.

 Karrion Kross visszatérése óta olyan körítést kapott, hogy még Roman Reignsre nézve is komoly fenyegetést jelent. Újított a külsején, de megtartotta az ikonikus bevonulást és Scarlettet. Azonban a kontraszt továbbra is erős aközött ahogy a bevonul és promózik és aközött ahogy a ringben dolgozik. Valamiért még mindig nem tudja megtartani az auráját mérkőzés alatt, annak ellenére, hogy korábban sokan feltételezték (köztük én is), hogy a főrosteren majd helyére kerül a hiányzó puzzle darab és csak az NXT-s közeg volt az áttörés gátja. Az sem segített a helyzeten, hogy a Drew McIntyre elleni meccse megkapta a strap match stipulációt ami modern környzetben már nehezen alkalmazható. Kross mellett egy másik sztár is megkapta a kiemelt bizalmat, ez pedig a már főrosteren lévő Finn Bálor. A korábbi bookja az évek alatt meglehetősen hullámzó volt, de láthatóan Triple H komoly szerepet szán neki. Az Edge elleni mérkőzése meglehetősen jó volt, bár kicsit elnyújtott. Ami viszont kiemelkedő volt, az a meccs vége. Beth Phoenix megjelenése és az azt követő karakterpillanatok kiválóak voltak, emellett több jövőbeni összecsapást is előrevetítettek, ezek közül pedig talán a Beth Phoenix vs Rhea Ripley a legígéretesebb. Az este main eventjében Seth Rollins és Matt Riddle tett pontot a viszályuk végére a Fight Pitben. A meccstípus lehetőséget ad annak, hogy a hagyományos wrestling helyett a brutalitás kerüljön előtérbe, amit a résztvevők feudja indokolt is. Ennek megfelelően zajlott a meccs, azonban egy kicsit kirántott a hangulatból az, hogy az NXT-ben megszokott fekete szín helyett a gála plakátjainak megfelelő színkavalkád dominálta a ketrecet. Végül Riddle került ki győztesen, megmutatva a vicceskedő karakterben rejlő agresszivitást (UFC-s múlttal is rendelkezik), Rollins pedig bár ismét elvesztett egy feudot, overré tette ellenfelét és nem vesztett sokat presztízséből. Ráadásul utóbbi a következő RAW-n elnyerte a US bajnoki címet is, azonban Riddle gyanúsan eltűnt, annak ellenére, hogy működött main event pozícióban is. Később olyan hírek érkeztek, hogy drog-, és egyéb magánéleti problémák állnak a háttérbe. Remélem sikerül felülkerekednie rajtuk, mivel bőven van benne potenciál, a Randy Ortonnal való elkerülhetetlen összecsapása pedig ígéretesnek érkezik, bár ahhoz Ortonnak is fel kell épülnie a komoly sérüléséből. Az est momentuma azonban határozottan Bray Wyatt visszatérése volt. A többszörös világbajnok birkózó egy újabb misztikus karakterrel jelent meg a gálán, számtalan kérdést felvetve.

 A WWE második ppv-je gálája a Crown Jewel volt. Az utóbbi gálákhoz hasonlóan a cég szakított azzal, hogy egy house show bookjával érkezzen Ázsiába és ismét egy erős cardot rakott össze. Bobby Lashley midcardon nyújtott teljesítményét egy Brock Lesnar elleni visszavágóval jutalmazták. A párosításra sokan álommeccsként tekintenek, míg sokakból nem vált ki komoly győzelmet. A mérkőzés egy rendkívül jó színvonalat hozott, Lashley hiteles kihívónak bizonyult, az elbotcholt finish azonban belerondított a képbe. Kross megkapta a második esélyt McIntyre ellen, azonban a ketrec meccsben sem sikerült igazán maradandót alkotnia és továbbra is a fentebb említett problémákkal küzd. Őszintén nem tudom, hogy van-e megoldás a helyzetére, vagy egyszerűen túl nagy falat neki ahova helyezik és egy kisebb szervezetben tudna top arc lenni. Részemről még megpróbálkoznék azzal, hogy finomítsak a karakteren, mivel nehéz lenne rövid választ találni arra, hogy kis az a Karrion Kross. Amiről a ppv-n mindenképp említést szeretnék tenni, az Omos. Bár az óriás még mindig számos hiányossággal küzd, illetve rendkívül sok segítségre szorul a ringben, nem lehet elvitatni tőle azt, hogy a határozottan a fejlődés jeleit mutatja. Sokat azonban a jövőben se várjunk tőle. A gála főmeccse jelentős visszhangot váltott ki, és megosztotta a rajongótábort. Sokan azt látták, hogy Roman Reigns és Logan Paul meccse egy kiváló üzleti fogás és Logan korábban számot adott ringbeli tudásáról, míg mások nem örültek, hogy egy celeb lesz a bajnoki kihívó. Bevallom, én az utóbbi tábor felé húzok, annak ellenére, hogy elismerem Logan ringbeli teljesítményét és azt, hogy van neki hely a cardon. Azonban a gálát felépítő heti adások során rendszeresen whitemeat babyface-ként viselkedett, annak ellenére, hogy a közönség közel sem volt tőle ennyire elragadtatva. Meglehetősen érdekes volt látni a szegmenseit, olyan volt, mintha nem érzékelné a youtube és a valóság közti különbséget, és nem realizálná, hogy akik körülveszik azok nem a rajongói. Sajnos a meccs felépítése sem a megfelelő volt. Bár az MMA-s haknijai adnak neki némi legitimitást, nem gondolom, hogy sok ember hitetlenkedését sikerült felfüggeszteni, mikor fej-fej mellett küzdött a bajnokkal. Később kiderült, hogy egy súlyos sérülést is elszenvedett, bár még előfordulhat, hogy egy WrestleMania meccsre felépül.

 A kommentárok, promók és a visszahozott meccstípusok alapján mindenki számára nyilvánvaló vált, hogy Triple H rajong a wrestling történelemért és előszeretettel építkezik a klasszikus dolgokból. Ehhez méltóan a Survivor Series ppv-re visszahozta az NXT-ben már korábban alkalmazott Wargames meccstípust. Emellett a gála másik változása volt, hogy szakítottak az utóbbi évek brand warfare koncepciójával és a csapatmeccsekbe egy komoly viszály alapján kerültek be az emberek. Utóbbi döntést üdvözöltem, de a Wargames-szel nem vagyok kibékülve. A meccstípusban sok minden történik egyidőben, de ami az igazán nagy probléma, hogy a győzelmet megszerezni csak akkor lehet, ha az utolsó ember is becsatlakozik, így, ha az egészen addig történtek nem is céltalanok, a maximum, amit a résztvevők elérnek, az az ellenfelek gyengítése. A gála egyébként kifejezetten szórakoztatóra sikerült, igazán rossz meccsnek csak a Ronda Rousey vs Shotzi volt nevezhető, de szerencsére hamar letudták. Emellett AJ Styles és Finn Bálor magas színvonalú technikai birkózást mutattak, de Styles WM meccséhez hasonlóan itt sem érződött erősnek a viszály. Austin Theory másodjára is United States bajnokká vált, és az idáig vezető útja rendkívül érdekes. Theory Vince McMahon egyik utolsó protezsáltja volt és tulajdonképpen meglehetősen jól működött a fiatal tehetség bookja. Ezt megkoronázta a Money in the Bank táka megnyerésével, ami azonban legalább akkora átoknak bizonyult, mint áldásnak. Bár a táska lehetőséget biztosít egy címmeccsre bárhol és bármikor, és ez kiválóan épít egy feltörekvő heelt, az aktuális főbajnok Roman Reigns, aki várhatóan nem mostanában veszíti el címét, és amikor ez megtörténik, az olyan módon lesz, hogy legyőzője teljes értékűen profitálni tudjon győzelméből, ez pedig a MitB táska beváltásával nem lehetséges. Ehelyett Theory egy United States bajnoki meccsre váltott be, ráadásul el is veszítette azt. Ezután rögtön szárnyra kaptak a pletykák arról, hogy Hunter nem lát benne sokat, vagy esetleg felbőszített valakit és az a büntetése. Triple H azonban átvágta a gordiuszi csomót és a címmeccs megalázó elbukását arra használta fel, hogy Theory karaktere fordulatot vegyen és élt kapjon, megteremtve ezzel a veszélyesség auráját. A Bobby Lashley és Seth Rollins elleni triple threat a gála egyik legjobbja volt. A női Wargames meccs számomra legjobb mozzanatai azok voltak, amikor előrevetítették a jövőben bekövetkezhető nagy meccseket. A frissen visszatérő farkasszem nézése és összecsapása Bayleyvel, és főleg Rhea Ripleyvel nagyon felcsigázta az érdeklődésemet. A férfi cellameccshez képest nem kaptak annyira komoly felépítést és ezt az extrém elemek használatával próbálták egyensúlyozni, amivel néha túlzásba estek. A Bloodline kontra Brawling Brutes&Drew McIntyre&Kevin Owens bár nem tudta levetkőzni magáról a Wargames meccsek minden hátulütőjét, úgy vélem a történetmesélés terén a maximumot nyújtották, ennél többet a meccstípusban már nem lehet nyújtani.

 A mérkőzés aköré a Sami Zayn köré épült, akit eddig szándékosan nem említettem, hiszen hosszabban szerettem írni az általa megtett útról. Sami gyakorlatilag egy szánalmas heel karakterként érte el, hogy a közönség egy underdog baby faceként reagáljon arra, hogy megszerezte helyét egy top heel csapatban. Az egyébként kiváló technikai képességekkel rendelkező birkózó az utóbbi évek során egy komikus karaktert alkotott magának, aki a nézők számára szerethetővé vált, mikor el kezdte keresni Roman Reigns kegyeit, aki végül szolgálatai jutalmaként befogadta családjába. Azonban nem mindenki volt vele ennyire szívélyes. Jey Uso sokáig szkeptikus volt szándékait illetően, és Saminek a Wargames meccsben kellett bizonyítania hűségét legjobb barátja, Kevin Owens ellen. Végül rövid habozás után eleget tett az elvárásoknak és a csalás teljes értékű tagja lett. Bár ahogy említette, kihozták a maximumot a meccstípusból, egy hagyományos Survivor Series meccs a kötöttebb szabályok ellenére sokkal több történetmesélési lehetőséget biztosított volna. A Bloodline története azonban jelenleg még mindig a legszórakoztatóbb a pankráció világában. Roman Reigns a biznisz csúcsa, az Uso ikrek uralják a tag team divíziót és alárendelt szerepük ellenére bőven van lehetőség saját karaktert megformálni a szegmensekben,  Solo Sikoa ígéretes újonc, Sami pedig ahogy említettem, rendkívüli utat járt be. A Bloodline sztori legnagyobb erőssége, hogy rengeteg kaput hagynak nyitva, nem egyértelmű, hogy merre megy tovább a történet, és mindegyik jó választás. Vajon Sami nem kezd majd el vívódni a csapat tagjaként? Jey tényleg feladta minden kétkedését? Vagy a Bloodline egész végig csak kihasználta Samit és bohócot csinált belőle? Ahogy Kipling írta az In the Neolithic Age című versében: „There are nine and sixty ways of constructing tribal lays, and every single one of them is right!”

Mit hoz a jövő?

 Az adások struktúrájában már kezd kirajzolódni egy jellegzetes kép az új korszak jellegzetességeiről. A heti adások viszonylagos kiegyensúlyozottságot mutatnak olyan tekintetben, hogy elfér rajta a komoly feud, az inring fókuszú birkózás és a show elemek. Emellé egyre több birkózó kap bizonyítási lehetőséget, azonban közöttük még nem sikerült teljesen megtalálni az egyensúlyt. A ppv-k felépítése is magán visel bizonyos jeleket. A main event még a kisebb gálákon is komoly felépítést kap, egy feltörekvő, potenciállal rendelkező birkózó mindig nagy lehetőséget kap (pl. Kross, majd Austin Theory esetében), illetve mindig van legalább egy női meccs a cardon, ami kiemelt fókuszt ad, megadva a lehetőséget a bizonyításra, akár valami extra meccstípus keretei közt. A roster állapota határozottan kiegyensúlyozottabb, mint a hatalomátvétel előtti állapotban. A midcard megvastagodott, végre beszélhetünk érdemleges tag team divízióról, és a main event közelébe is többen férkőzhetnek oda. Itt azonban szót kell ejtenünk a visszatérő birkózók helyzetéről. A hírek szerint Triple H több pankrátor esetében is csalódott, mert azok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A korábban említett Karrion Kross feltehetően egy ezek közül. Emellé úgy látszik Braun Strowmannek még dolgoznia kell azon, hogy megközelítse távozása előtti állapotát. Mind a ringben, mind a kisugárzása terén látszik a hosszú kihagyás, és lehet, hogy miután 2018-ban nem merték vele meghúzni a ravaszt Lesnar ellen, már soha nem is lesz azon a szinten és az upper midcard a plafon. Szerencsére a Guntherrel való szembenállása már abszolút bizakodásra ad okot és a fejlődés jelei mutatkoznak. Johnny Gargano bár többnyire komikus szegmensekben vesz részt, rendszeresen adásban van, és valószínűleg Ciampa visszatérésével komolyabban is lesz használva. Természetesen vannak igazolások akik visszanézve indokolatlannak tűnnek (és talán tűntek már akkor is), ilyen például a Hit Row, akik bár elférnek a tag team divízió töltelékként, vezetőjük, Swerve nélkül nem igazán tudnak bármit is kiváltani az emberből. És persze a megvastagodott roster és tartalmasabb adások azt is jelentik, hogy nem mindenkinek jut elég idő. Ilyen például Santos Escobar, akit amellett, hogy jobban is lehetett volna debütáltatni, jelentősebb viszályokban is részt vehetne. Speciális eset Bray Wyatt. Egyértelműen main eventernek szánják és egy igazi attrakció, azonban eléggé furcsa ahogy eddig használják. Bár rábízzák a mikrofonnal való munkát és megteremt egy különleges aurát, egészen idáig nem szerepelt meccsben, csak house shown. Az LA Knight elleni feudja jónak ígérkezik, de nem a legjobb döntés az, hogy üzenetei mindig rejtélyesek és anélkül szerepel minden adáson, hogy birkózna vagy akár aktív részese lenne egy feudnak. Kicsit olyan benyomást kelt, mintha leigazolása pillanatában még nem döntötték volna el, hogy pontosan mit is kezdjenek vele.

 További igazolások terén már nem sok újdonság várható. Az utolsó nagy név Dragon Lee, akinek NXT debütálása még várat magára. A hírekben felmerülő nevek között van még Matt Cardona vagy Chelsea Green, és pár meglepetés még lehet a Rumble-ben, a nagy nevek már foglaltak. Az NXT Europe várhatóan felforgatja az európai birkózás világát, és néhány újonc hamarosan a főrosteren találhatja magát. Az olyan feltörekvők, mint Gunther, Rhea Ripley, vagy Austin Theory tovább bizonyíthatnak majd, és a kérdés adja magát: de ki lesz az, aki legyőzi Roman Reignst? Valószínűleg ezen, ahogy sok máson még hónapokig spekulálhatunk. Ilyen például a Royal Rumble győztesei. A női Rumble meglehetősen nyitott, sok az esélyes, a férfiaknál pedig minden attól, függ, hogy létrejön-e a Roman Reigns vs The Rock álommeccs. Akárhogy is, ha a 2023-as év olyan szintet, hoz, mint az tavalyi második fele, akkor szerintem nem fogunk csalódni.