A pankráció története (1. rész) - A hőskorszak: karneváloktól a Gardenig (1830-1913)

Megszokhattátok már, hogy néha történelmi témájú cikkeket is megjelentetünk. Ezért fogott bele Bártfi ebbe a több részes cikksorozatba, hogy legyen egy hiánypótló magyar nyelvű összefoglaló, ami betekintést nyújt a pankráció történetébe. Sorban végigvesszük, hogyan is vált a profi birkózás a vidéki vurstlik és karneválok látványosságából egy több száz milliós üzletággá, ami az Egyesült Államok egyik legnépszerűbb szórakozása. Az első rész egy igazi eredettörténet. Honnan is származik a pankráció? Hol erednek a gyökerei? Ki is volt az első igazi szupersztárja? Tartsatok velünk, és kiderül!

A cirkuszok színes világa

A modern pankráció gyökereit visszakövethetnénk akár az ókori Görögországig is, ahol már az akkori birkózók is városállamról városállamra utaztak, és bemutató mérkőzéseket vívtak egymással a köznép szórakoztatásra. Az igazi kezdet viszont a 19. század első felére tehető, amikor is az 1830-as évek Franciaországában a különböző mutatványosok elkezdtek birkózókat alkalmazni a műsoraikon. A feladatuk ekkor még igazán egyszerű volt: nyílt kihívást intéztek az összegyűlt tömeghez, és felajánlottak 500 Frankot (ami akkoriban egy kisebb vagyonnak számított) annak, aki sikeresen ledönti őket a lábukról. Ezekre az úriemberekre már akkor is igazán hangzatos művészneveket ragasztottak, mint pl. Acélevő Edward, Avignoni Gusztáv a csontzúzó, Bonnet az Alacsony Alpok bivalya.

1848-ban Jean Exbroyat megalakította az első csak birkózókból álló cirkuszi társulatot Itt vezették be azt a szabályt, hogy az öv vonala alatt nem lehet támadást indítani, és nem lehet szorító fogásokat alkalmazni. Ebből fejlődött ki fokozatosan a kötöttfogású birkózás.

Közben ezzel az irányvonallal párhuzamosan kezdett el terjedni az angolszász országokban a catch-as-catch-can - vagy röviden Catch - wrestling stílus, ahol engedélyezték a különböző szorításokat és dobásokat. A polgárháború utáni Amerikában is ez a stílus terjedt el igazán. Ekkor már a legnagyobb cirkuszok mind alkalmaztak birkózókat és erőembereket, akik színes jelmezekben mérték össze erejüket. A műfaj ekkor még megőrizte valódi sport mivoltát, bár előfordultak lefixált meccsek is. A pankrátorok pedig elkezdtek egy hierarchikus piramisba rendeződni, ami ekkor még a puszta atlétikai képességen alapult.

A pankráció első nemzetközi szupersztárja

George Hackenschmidt

A pro-wrestling népszerűségének robbanásszerű növekedése a műfaj első világbajnokának, George Hackenschmidtnek köszönhető. Georg Karl Julius Hackenschmidt a mai Észtország területén született 1877-ben egy balti német családba. A nagyapjáról hallott történetek terelték őt abba az irányba, hogy a sportolással és a testépítés korai formájával foglalkozzon. A testi felkészültségen kívül a szellemi kiteljesülés mellett is elkötelezte magát. Már a középiskolában is folyamatosan sportolt, és a súlyzós edzés egyik úttörője lett, miközben úszott, atletizált és az amatőr birkózásban is kipróbálta magát. Életének fordulópontja 1898-ban érkezett el, amikor Szentpétervárra költözött, és belépett az ottani atlétikai és kerékpáros klubba ahol továbbfejlesztette a képességeit. Az év áprilisában kihívta és legyőzte a korszak leghíresebb birkózóját, Paul Pons-t. A katonai szolgálat egy év pihenőre kényszerítette, ezután viszont nem volt megállás; először megnyert egy 40 napos birkózótornát Moszkvában, ahol orosz bajnokká vált. 1901-ben a Bécsben és Párizsban rendezett világbajnoki tornát is megnyerte, bár ez hivatalosan nem jelentett igazi világbajnoki címet. 1903-ban elsajátította a Catch stílust, és Angliába költözött, ahol megismerkedett C. B. Cochrannel, aki a menedzserévé avanzsált, és egy hangzatos új névvel kezdte el reklámozni őt. Ez volt a „Russian Lion”, tehát az Orosz Oroszlán. Az Angliában túrázó Hackenschmidt mindenhol telt ház előtt lépett fel egy olyan műsorral, ahol egyetlen este őt különböző birkózót győzött le egymás után. Megnyerő személyisége (halk szavú volt és udvarias) és intelligenciája (7 különböző nyelven beszélt folyékonyan, sokat olvasott, és több könyve is megjelent) gyorsan növelte a népszerűségét. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok 26. elnöke, Theodore Roosevelt ezt nyilatkozta róla: „Ha nem én lennék az Egyesült Államok elnöke, olyan szeretnék lenni, mint George Hackenschmidt!” 1904. január 30-án legyőzte Ahmed Madralit, ami után már világbajnokként kezdték emlegeti őt, bár ezt még nem mindenhol ismerték el.

Frank Gotch

Az Egyesült Államokban ugyanis ezidőtájt Tom Jenkinst gondolták bajnoknak. Nem kellett sokat várni a mindent eldöntő mérkőzésre: 1904. július 2-án, London leghíresebb koncerttermében, a Royal Albert Hall-ban kötöttfogású szabályrendszerben megrendezett mérkőzésen George sima győzelmet aratott az amerikai felett. Ezt követően - Cochran tiltakozása ellenére - az Orosz Oroszlán kiterjesztette a turnéját az Egyesült Államokra és Ausztráliára is. Így 1905-ben sor kerülhetett a visszavágóra, viszont ezúttal idegen területen, New York leghíresebb arénájában, a Madison Square Gardenben, közel tízezer néző előtt. Azonban ekkor már catch-as-catch-can stílusban mérkőztek meg egymással, 2-out-3 falls (két sikeres tuskísérlet kell a győzelemhez) szabályrendszerben. Egy gigászi, 53 percig tartó csatában végül George Hackenschmidt győzedelmeskedett, amivel hivatalosan is elismerték az első szabadstílusú világbajnoknak, és ennek a címnek a vonala egészen napjaink WWE nehézsúlyú világbajnokáig levezethető. George egy rövid kanadai túra után hazatért Angliába, ahol három éven át sikeresen megvédte címét, mígnem egy új kihívó tűnt fel a színen, az amerikai Frank Gotch személyében. Gotch egy Iowa állambeli farmer fiaként született, tinédzserként kezdett el birkózni, és többször birtokolta az amerikai bajnoki címet, mielőtt célba vette a sportág legértékesebb címét.

Az évszázad mérkőzése és a visszavágó

Gotch és Hackenschmidt a ringben

1908. április 8-án rendezték meg az évszázad mérkőzésének titulált összecsapást a chicagoi Dexter Park pavilonjában, catch-as-catch can stílusban, 2-out-3 falls szabályrendszerben. A mérkőzés tálalása nem is lehetett volna jobb: ott volt George, a Catch évtizedes európai szupersztárja, aki a legjobb szalonokba járt és a társadalom elitjével állt kapcsolatban; vele szemben pedig az egyszerű, feltörekvő amerikai parasztfiú Gotch személyében. Csakhogy Hackenschmidt nem volt a legjobb kondícióban, előző sikerei miatt elbízta magát, és keveset edzett a mérkőzés előtt, ami meg is látszott rajta. Gotch így a gyorsaságát és állóképességét kihasználva fárasztotta az Orosz Oroszlánt. A meccs első két órájában ezt a taktikát folytatta, majd egy lefejelés után Hakenscmidt vérezni kezdett, ami az eddigi karrierje során még egyszer sem fordult elő vele. Gotch tudta, hogy eljött az idő az igazi támadásra.

Gotch-féle Toe Hold

Elővette legveszélyesebb fegyverét, a Gotch-féle Toe Hold-ot. George-ot az edzőpartnerei felkészítették erre, így tudta, mi következik, és elkerülte a leszorítást. Viszont miután felkelt, ezt mondta: „Lemondok a világbajnoki címről Gotch úr javára.” Ezután megszorította ellenfele kezét, és bevonult az öltözőjébe; amikor pedig kihívták, hogy folytassák a mérkőzést a következő menettel, ő megtagadta ezt. Közölte a mérkőzésvezetővel, hogy hirdesse ki Gotch-ot győztesnek, és nyújtsa át neki a világbajnoki címet. Az összecsapás után pedig azt nyilatkozta: „Gotch a legnagyszerűbb ember, akivel valaha találkoztam”, és elmondta, hogyan váltak egyre merevebbé az izmai a mérkőzés folyamán, mígnem végül érezte, hogy nincs esélye nyerni, és nem maradt más választása, mint feladni. Ami pár hónappal később történt, azt a wrestling történelem első heel turn-jeként is aposztrofálhatnánk, igaz, a sportnak ekkor még volt legitimitása. Hackenschmidt egyre több Gotch és Amerika ellenes nyilatkozatot tett, és visszavágót követelt, amit Európában szeretett volna megtartani. Addigra viszont Gotch a nemzeti hős szerepébe helyezkedett, és bár hajlandó volt a visszavágóra, de csakis akkor, ha az Államok területén tartják meg.

A második összecsapás közönsége

Így került sor 1911-ben kettejük második összecsapására a Chicago White Sox frissen megnyitott baseball stadionjában, a Comiskey parkban, jó harmincezer néző előtt, ami akkor rekordot jelentő 87 ezer dolláros bevételt hozott. Az Oroszlán továbbra sem volt a legjobb állapotban, a térdével akadtak gondjai, és Gotch ezt gyorsan ki is használta. 20 perc után bezárta ellenfelét a Toe Hold-ba, Hackenscmidt pedig feladta a küzdelmet. Mint később kiderült, ez volt az Orosz Oroszlán utolsó harca. Visszatért Európába, és elkezdett edzeni a következő mérkőzésére Stanislaus Zbyszko ellen, de olyan fájdalmakat érzett a térdében, hogy járni is alig tudott, így 1912 júniusában bejelentette visszavonulását. A szellemi tevékenységről és az edzésről azonban továbbra sem mondott le, folyamatosan publikált, és a diéták úttörőjévé vált. Olyan fitt volt, hogy 56 éves korában is 45 perc alatt futotta le a 7 mérföldes távot. A testépítés úttörőjeként 1948-ban felkérték, hogy legyen az első Mr. Universe verseny egyik bírája. 1968-ban 90 éves korában hunyt el. És mi történt Gotch-csal? A Hackenschmidt-meccseket követően még öt évig tartotta magánál a bajnoki címet, egészen 1913-ig, amikor is bajnokként vonult vissza. Ezután csatlakozott egy cirkuszhoz, a fellépései alkalmával pedig 250 dollárt ajánlott fel annak, aki le tudja győzni, ez azonban senkinek nem sikerült. Neki nem jutott olyan hosszú élet, mint az ellenfelének. Szülővárosába visszatérvén hosszú betegség után hunyt el 1917-ben, alig 40 évesen.

Ezzel az első rész végére is értünk. Láthattátok, hogyan is lettek cirkuszi mutatványosok egy csoportjából egy újfajta sport sztárjai, és hogyan vonzott egyre több és több embert ez az új műfaj. A következő részben pedig a wrestling históriájának legnagyobb változását fogom bemutatni nektek: hogyan is hozta három ember létre azt, amit napjainkban pankrációként ismerünk.

A Gotch-Hackenschmidt párharc margójára – a Doktor kiegészítése:

A két korai szupersztár összecsapása ma már félig-meddig legenda, ami nem is csoda, hiszen csak fényképek és korabeli beszámolók maradtak fent róla, felvételek egyáltalán nem. Azonban az elmúlt száz év során állhatatosan tartotta magát egy pletyka, miszerint ez már akkor sem volt egészen legitim versengés, hanem work (megrendezett esemény), ami double-crosszal zárult, vagyis azzal, hogy Gotch átverte Hackenschmidtet.

Erre nincs perdöntő bizonyíték, mint ahogy az ellenkezőjére sem. A Gotch-ot ismerők, az ő memoárjait kutatók megesküsznek rá, hogy tiszta győzelmeket aratott. Akik Hackenschmidt későbbi keserűségéről, és elejtett megjegyzéseiről beszélnek, az ellenkezőjét állítják. A wrestling-történészek álláspontja is megoszlik. Az alábbiakban csak egy elméletet tárunk elétek; az igazság egy mély kút fenekén van, döntsétek hát el ti magatok, hogy mi az.

– Ahogy Bártfi kollégám írja, „az évszázad meccsének” felvezetése üzleti szempontból tökéletes volt. A veretlen, elitista európai a feltörekvő amerikai parasztfiú ellen, ez 1908-ban talán még eladhatóbb volt, mint napjainkban (pedig most is az).
– Az első meccsen Gotch a jobb kondijának köszönhetően győzött. De ha figyelmesen olvasunk, kiderül, hogy valójában nem győzte le Hackenschmidtet. A bajnok önként lemondott a folytatásról, ami még így is óriási szó, hiszen ne felejtsük el, hogy egy legyőzhetetlen birkózóról beszélünk. Azzal, hogy Hack ily módon ismerte el a vereségét, két dolgot ért el: egyrészt technikailag nem az ellenfele végezte ki őt; másrészt viszont Gotch fényezésével mégis hatalmasat emelt az új bajnok tekintélyén, amivel a karizmatikus Gotch elindult a nemzeti hőssé válás felé vezető úton, az amerikai öntudatot is meglovagolva.
– Utána Hackenschmidt „heel” nyilatkozatai kettős játékot játszhattak. Gotch és az USA szidásával még jobban összekovácsolta az ellentábort, miközben a sajátjai felé arról beszélt, hogy ellenfele „piszkos trükköket” alkalmazott (bekente magát babaolajjal, hogy ne lehessen rajta fogást találni, majd a fejeléssel felszakította Hack bőrét), azt sugalmazva, hogy „ez a parasztgyerek nem küzd úriemberként”, tovább hevítve a táborok közötti feszültséget.
– Hack ráadásul Európában követelt visszavágót. Ha mérkőzésszervezői szempontból nézzük a történetet, ez logikus folytatás. „Booking 101”-ben ez úgy nézne ki, hogy Hackenschmidt hazai pályán visszaveszi a győzelmét, amivel egyrészt megőrzi a renoméját, másrészt tovább hergeli az amerikaiakat az „európai banda” ellen, és emeli a téteket egy mindent eldöntő harmadik mérkőzésre, ami akár legitim is lehet. Vagy ha Hack rakoncátlankodó térde nem bírná, egy közös megegyezésen alapuló küzdelem, amelyen megszületik az új vitathatatlan bajnok. Addigra az mindegy, mert maximalizálták volna a sajtót és a bevételt is.
– Ezzel szemben a második meccsre is maradtak az USA-ban, de miért? Nos, a cím ekkor már Gotch-nál volt, tehát bizonyos szintig az ő tábora diktálhatott. Ha ő nem hajlandó Hack után menni Európába, akkor az ellenfelének nincs választása. Ha a hegy nem megy Mohamedhez, ugye…
– Hackenschmidt ráadásul sérült térddel vállalta a visszavágót, amire előzetesen legyintett, mondván, hogy semmiség. Azonban ez is problémás pont. Bártfi többször is kihangsúlyozta, hogy Hack intelligens, művelt ember volt. Nyilván makacs, magabiztos és büszke is, DE! Ha az első meccsen legitimen az történt, hogy Gotch kihasználta Hackenschmidt rossz kondiját, és túlvitte a meccset azon a ponton, ahol ellenfele még megverhette volna… miből gondolhatta Hack, hogy akkor ez most másképp lesz. MIÉRT ment bele, hogy sérülten is kiáll?
– Egyesek azt állítják, hogy Hackenschmidtnek beígérték, hogy megnyerheti a meccset, előkészítve a harmadikat (vagy legalább kap egy győztes fallt, hogy arcot mentsen), és ezért vállalta a dolgot. Gotch viszont kihasználta ellenfele sérülését, és az egyezséget felrúgva rövid úton elintézte őt (double-cross). Neki otthon nem volt mitől tartania, a gyors siker csak még nagyobb ikonná tette, Hackenschmidt pedig mégsem sírhatta tele a sajtót azzal, hogy nem ebben egyeztünk meg, helló!
– Ezzel a viszály folytatása értelmét veszítette, és bár Hackenschmidt hivatalosan a sérült térde miatt nem vívott több meccset (ami korábbi térdproblémái és az orvostudomány akkori állása alapján hihető), de abból kiindulva, hogy milyen aktív és fitt maradt későbbi életében is, gyanús, hogy ezen túlmenően a bizalmát is elveszíthette ellenfeleiben, és még bemutatókra sem állt ki többet, holott az ő nevével még nevenincs kihívók ellen is pénzt kereshetett volna Európában.

Az egyetlen biztos tény azonban Gotch két győzelme, és az, hogy ez a két ember indította el világhódító útjára a műfajt, amit később sokan, sokfelé vittek, és amit ma úgy ismerünk: profi birkózás.