Triple H szerint a WWE-t néha túl komolyan vesszük – de pont ez a siker egyik kulcsa?

Triple H szerint a WWE egyik legnagyobb ereje ma is az, hogy nem egyetlen típusú nézőnek készül. Van benne komoly dráma, látványos sport-szórakoztatás, karakterépítés, humor, családi program, nagy arénás hangulat és olyan sztorik, amelyekhez akkor is vissza lehet kapcsolódni, ha valaki egy ideje nem követte az adásokat.

A WWE kreatív vezetője Stephen A. Smith műsorában beszélt arról, hogy szerinte a cég célja továbbra is az, hogy „mindenkinek adjon valamit”. Példaként említette a komolyabb karaktereket és sztorikat, Cody Rhodest, Roman Reignst, Rhea Ripleyt, Becky Lynchet vagy Jade Cargillt, de közben azt is hangsúlyozta, hogy a WWE nem akar kizárólag egyetlen hangulatban működni.

És itt jön a lényeg: Triple H szerint a rajongók néha túl komolyan veszik a WWE-t.

A WWE nem csak sport, hanem folyamatos történet

Triple H egyik kulcsgondolata az volt, hogy a WWE-ben a történet soha nem ér véget. Egy hagyományos sporteseménynél van egy nagy meccs, van egy győztes, majd véget ér az adott történet. A WWE-ben viszont másnap már indulhat is a következő fejezet.

Ez az, amit sokszor hajlamosak vagyunk természetesnek venni. A pankráció egyik legnagyobb ereje pont az, hogy nem csak az számít, ki nyer és ki veszít, hanem az is, hogyan jutunk el oda, mit jelent a győzelem, mit indít el egy vereség, és hogyan változik közben egy karakter helyzete.

Ezért tud egy néző akár hetek vagy hónapok kihagyása után is visszakapcsolódni. Lehet, hogy nem látott minden epizódot, de ha a fő sztorik elég erősek, újra be tud lépni a történetbe.

„Ez szórakoztatás” – de ez nem azt jelenti, hogy nincs súlya

Triple H üzenete elsőre úgy hangozhat, mintha azt mondaná: ne elemezzük túl a WWE-t, csak kapcsoljuk ki az agyunkat. Pedig néha ez is hasznos a pankráció nézése közben. De ennél azért árnyaltabb a dolog.

A WWE valóban szórakoztatás. Arra épül, hogy a néző két-három órára kiszakadjon a hétköznapokból, beszippantsa egy sztori, reagáljon egy karakterre, várjon egy nagy visszatérést, vagy egyszerűen csak élvezze az élő show hangulatát.

Viszont ettől még nem lesz jelentéktelen. A jó pankráció pont attól működik, hogy egyszerre lehet könnyed kikapcsolódás és érzelmileg erős történetmesélés. Egy jó underdog-sztori, egy jól felépített bajnok, egy váratlan fordulat vagy egy nagy karakterfejlődés igenis tud valódi reakciót kiváltani.

A gond nem az, ha valaki komolyan veszi a pankrációt. A gond inkább az, amikor a rajongói elemzés teljesen elveszi az élményt.

A hardcore közönség és az alkalmi nézők közötti egyensúly

Triple H arról is beszélt, hogy az egyik legnehezebb feladat folyamatosan érezni, mit akar a közönség. Ez különösen igaz a mai közösségi médiás környezetben, ahol a leghangosabb reakciók nem mindig fedik le a teljes nézői bázist. Erről korábban Nick Khan is beszélt, amit itt olvashatsz el: Link.

A WWE-nek egyszerre kell figyelnie a heti adásokat elemző hardcore rajongókra, az élő közönség reakcióira, a családokra, a visszatérő alkalmi nézőkre és azokra is, akik csak egy-egy nagy eseménynél kapcsolódnak be.

Ez nem könnyű feladat. Ha túl sokat adnak a hardcore közönségnek, az alkalmi néző elveszhet. Ha túl egyszerűre veszik a terméket, a régi rajongók érzik úgy, hogy nincs mélység. Ha túl komoly minden, eltűnik a könnyedség. Ha túl komolytalan minden, elveszik a tét.

A WWE jelenlegi iránya láthatóan azt próbálja elérni, hogy ezek a rétegek egyszerre legyenek jelen.

Miért fontos ez most?

Triple H szavai azért érdekesek, mert jól megmutatják, hogyan gondolkodik most a WWE a saját termékéről. Nem pusztán sportként, nem pusztán sorozatként, és nem is kizárólag nosztalgiára építő brandként, hanem olyan folyamatosan futó szórakoztató műsorként, amelyben mindig történnie kell valaminek.

Ez a szemlélet a mostani WWE egyik legfontosabb alapja. A nagy PLE-k, a heti adások, a közösségi médiás pillanatok, a visszatérések, a hosszú távú sztorik és a mainstream szereplések mind ugyanabba az irányba mutatnak: a WWE azt akarja, hogy ne csak a pankrációs buborékon belül legyen beszédtéma.

És ebben Triple H-nek igaza van: ha a WWE jól működik, akkor nem csak meccseket nézünk, hanem történetekbe kapcsolódunk be.

Akkor túl komolyan vesszük?

Részben igen. A modern pankrációs közegben könnyű mindent azonnal szétszedni: ki kapott push-t, kit ástak el, mi volt a booking célja, miért ez lett a meccssorrend, mit jelentett egy backstage szegmens, és vajon mi lesz ebből három hónap múlva.

Ez az elemzés része a rajongói élménynek. Nincs is vele baj.

De közben nem árt néha emlékeztetni magunkat arra, hogy a WWE akkor működik igazán, ha nem csak megfejteni akarjuk, hanem átélni is. Ha tudunk örülni egy jó belépőnek, egy erős promónak, egy váratlan fordulatnak vagy egy nagy közönségreakciónak anélkül, hogy azonnal táblázatba rendeznénk, mit jelent ez a következő draftig.

Triple H mondatai valójában erről szólnak: a WWE legyen komoly, amikor annak kell lennie, legyen könnyed, amikor annak van helye, és közben ne felejtse el, hogy a végső cél mégiscsak az, hogy a néző jól érezze magát.

Mert a pankráció attól különleges, hogy egyszerre lehet dráma, sport, színház, túlzás, nosztalgia, látvány és közösségi élmény.

És talán pont ezért vesszük néha túl komolyan.