„Soha nem fogunk social media-kritikákra reagálni” – Nick Khan elmondta, hogyan működik ma a WWE
Nick Khan, a WWE elnöke arról beszélt, hogy a WWE nem fog social media-kritikákra reagálva kreatív vagy üzleti döntéseket hozni. A lényege az volt: ha a nézettség, a bevétel vagy a relevancia csökken, az a WWE felelőssége, de nem X/Twitter-kommentek alapján fognak irányt váltani.
Nick Khan mondata elsőre elég keményen hangzik, és első olvasásra könnyen tűnhet arrogánsnak. Főleg egy olyan iparágban, ahol a közönség reakciója elvileg mindennek az alapja. A pankráció nem zárt ajtók mögött működik. Itt a nézők hangja, a reakciók, a kifütyülés, az ünneplés, a chantelés és a közösségi beszélgetés mindig is része volt a terméknek. Sokan a nyilatkozatot úgy interpretálják, hogy a WWE nem a rajongókra hallgatva fogja az adásokat csinálni. Ezt könnyű clickbaitben kiemelni, viszont az igazság ennél jóval bonyolultabb. A teljes nyilatkozatot nézve egy elég pontos képet kapunk arról, hogyan gondolkodik ma a WWE a TKO-korszakban.
A WWE nem a Twitternek bookol
Nick Khan szerint a WWE nem fog social media-kritikákra reagálni. A kulcsmondat az volt, hogy ha a nézettség csökken, ha a bevétel csökken, vagy ha a relevancia csökken, az az ő felelősségük. Vagyis Khan nem azt mondja, hogy a közönség nem számít. Inkább azt mondja, hogy a WWE nem akar minden hangos online hullám miatt pánikszerűen irányt váltani, és belenyúlni az adásokba.
Ez bizonyos szempontból érthető. A social media sokszor nagyon hangos, de a közönség sokkal kisebb része hallatja a hangját, mint az egész nézői bázis. Emiatt nem mindig mutatja pontosan a teljes közönség véleményét. Egy X-en vagy Redditen hangos téma nem feltétlenül jelenti azt, hogy a többség elfordult a terméktől.
A WWE szemében az igazi kérdés nem az, hogy mit ír pár ezer ember az interneten, hanem az, hogy nézik-e a műsorokat, veszik-e a jegyeket, fizetnek-e az előfizetésekért, és jelen van-e a WWE a popkultúrában.
Ez sok rajongónak hideg és vállalati gondolkodásnak tűnhet, de a WWE ma már pontosan így működik: globális szórakoztatóipari termékként, nem csak pankrációs szervezetként. Ez a nagy változás a Vince-éra családi működése és a TKO szinte már patikamérlegen kimért egyensúlya között.
A három kulcsszó: nézettség, bevétel, relevancia
Khan gondolkodásának három kulcsszava van: ratings, revenue, relevancy. Magyarul: nézettség, bevétel és relevancia.
Ez a három szó sokat elmond arról, mit figyel ma a WWE vezetése.
A nézettség talán a pankráció egyik legrégebbi mutatószáma. Gyakorlatilag az elmúlt 50 év kulcsszáma a tévés nézettség volt. Azonban mára ez átalakult a másodlagos platformok, például a YouTube megjelenésével. Ma már nem csak az élő nézőszám az, ami igazán fontos, hanem a hosszabb távú nézettség is, hiszen a YouTube-nézettség is annyit tud hozzáadni a számokhoz, sőt néha többet, mint maga a tévés adás élő nézőszáma.
A bevétel talán a legegyszerűbb: azt mutatja, hogy a termék pénzügyileg működik-e. Egy profitorientált cégnél ez az egyik legfontosabb mutató. Azonban az elmúlt 10 évben ez is teljesen átalakult. Míg hagyományosan a jegybevétel adta a WWE legnagyobb bevételi lábát, mára ez is több lábon áll. A fő bevételi forrás a hatalmas médiaszerződések: a Netflix, az ESPN és a Versant, a korábbi NBCUniversal, éves szinten több száz millió dollár bevételt hoz. Az elmúlt évek legnagyobb ütemben növő bevételi forrása pedig a reklámszerződések – ami abban nyilvánul meg, hogy a PLE-ken például szinte minden mérkőzésnek saját szponzora van. Végül pedig ott van a hagyományos ajándéktárgy-árusítás.
A relevancia pedig talán a legérdekesebb, mert ez már nem csak számokról szól.
Releváns-e még a WWE? Beszélnek-e róla? Tud-e nagy pillanatokat gyártani? Ott van-e a mainstream médiában? Tud-e új piacokat nyitni? Tud-e olyan sztárokat felépíteni, akik nem csak a hardcore rajongóknak jelentenek valamit?
Khan szemében valószínűleg ezek sokkal erősebb visszajelzések, mint az, hogy egy adott bookingdöntés alatt éppen hány dühös komment jelenik meg.
És itt jön a kellemetlen része a történetnek: üzletileg nehéz vitatkozni vele, amíg a WWE számai erősek.
Az internet nem a valóság
The internet is not the reality. Ez az a mondat, amit Triple H és Nick Khan is gyakran emleget.
A pankrációs közösségben nagyon könnyű azt érezni, hogy valami hatalmas probléma van, ha egy döntést sokan kritizálnak online. De a WWE szemszögéből ez csak akkor válik valódi problémává, ha a kritika elkezd meglátszani a számokon is.
Ha kevesebben nézik a RAW-t vagy a SmackDownt, az már üzenet. Ha nehezebb jegyet eladni, az már üzenet. Ha egy sztori nem hoz reakciót élőben, az már üzenet. Ha egy karakter körül nincs figyelem, az már üzenet.
De ha az internet egyik része panaszkodik, közben pedig a nézettség, a jegyeladás, a szponzori érték és a médiafigyelem rendben van, akkor Khan logikája szerint nincs ok pánikra.
Ez nem feltétlenül szimpatikus gondolkodás a hardcore rajongói rétegben, de nagyon világos, és ahogy látjuk, nagyon jól működik. A WWE nem azt nézi elsőként, hogy ki a leghangosabb. Azt nézi, hogy a közönség viselkedése mit mutat.
Ettől még nem lehet mindent a számok mögé rejteni
Viszont itt van a másik oldal is. A pankráció nem csak üzleti jelentésekből áll. Nem csak arról szól, hogy mennyi a bevétel, hány jegy fogyott, vagy mekkora a médiaérték. Ez egy érzelemalapú műfaj, amelynek középpontjában a történetmesélés áll. Vannak olyan részei a terméknek, amelyeket nem lehet számszerűsíteni. Vagy éppen nem rövid távon mutatkoznak meg a számokban.
A rajongók nem egyszerű fogyasztók, mint más tévés műfaj esetében. Kötődnek karakterekhez, történetekhez, korszakokhoz, pillanatokhoz. És ha ez a kapcsolat sérül, az nem mindig azonnal látszik a számokon. Lehet, hogy egy rossz kreatív döntés után még nem esik vissza a bevétel. Lehet, hogy egy túlhúzott sztori után még mindig tele van az aréna. Lehet, hogy a márka ereje elvisz pár gyengébb hónapot. De hosszabb távon az érzelmi kapcsolat nagyon is számít. A pankráció egésze akkor működik igazán, ha a közönség törődik az előadókkal, és ezt nem tudod számszerűsíteni. A másik legfontosabb, hogy a pankrációban a néző nem csak vásárló. A néző része az előadásnak.
Az elmúlt időszak példái miatt sokan nem fogják elhinni Khan állítását
Nick Khan állítása azért is érdekes, mert sok rajongó fejében még mindig ott van például a WrestleMania 40 előtti Cody Rhodes-sztori. A rajongói narratíva sokáig az volt, hogy a WWE eredetileg más irányba ment volna, de a „We Want Cody” hullám miatt kénytelen volt visszafordulni Cody felé. Khan verziója szerint viszont a WWE nem meghátrált a rajongói nyomás miatt, hanem végig tudta, milyen irányba akar menni. Magyarul: a bizonytalanság, a találgatás és a feszültség is a történet része volt.
Ezt mindenki eldöntheti, mennyire hiszi el.
Az biztos, hogy a WWE abban az időszakban tökéletesen használta a rajongói érzelmeket. Akár eredetileg is ez volt a terv, akár menet közben igazítottak rajta, a végeredmény működött.
Az elmúlt időszakban is előfordult hasonló a „We Want Truth” esetében, amikor R-Truth kapcsán is azonnal korrigált a WWE.
A WWE nem feltétlenül reagál nyíltan a social mediára, de ettől még figyelheti, hogyan mozog a közönség. Nem biztos, hogy a kommentek diktálnak. De az biztos, hogy a közönség reakcióiból kell dolgozni. Azonban ez mindig kétélű fegyver, és nehéz pontosan kimérni, mi az, ami az igazi közönség reakciója, és mi a kisebbség vágya.
A következő generáció felépítése lesz az igazi teszt
Khan mondata nem csak a jelenről szól, hanem a WWE következő éveiről is.
John Cena elbúcsúzott. The Rock csak időszakosan elérhető. CM Punk már nem húszéves. Roman Reigns karrierje sem tarthat örökké ugyanebben a szerepben. A WWE-nek egyszerűen muszáj új neveket felépítenie. Látjuk az elmúlt időszakban, hogy a következő generáció egyre nagyobb teret kap az adásokban: Fatu, Oba Femi, Bron Breakker, Sol Ruca, Jade Cargill, Roxanne Perez vagy Stephanie Vaquer.
Mert ha Khan szerint a social media nem döntési alap, akkor itt még fontosabbá válik, hogy a WWE saját belső érzéke jól működjön. Ha nem a rajongói nyomásra reagálnak, akkor nekik kell időben észrevenniük, kit kell emelni, kit kell védeni, és melyik történetet nem szabad túlhúzni.
Ez a generációváltás a következő évek egyik legnagyobb WWE-kérdése.
Arrogancia vagy üzleti racionalitás?
Nick Khan mondata egyszerre lehet arrogáns és logikus. Arrogáns, mert a rajongó könnyen azt hallja ki belőle, hogy „nem érdekel minket, mit gondoltok”. Valószínűleg sok wrestlinggel foglalkozó sajtóorgánum ezt is fogja belőle kiemelni. Ez lesz a narratíva. Pedig Nick Khan továbbra is arra erősít rá, amit az elmúlt években a gyakorlatban is láttunk. A WWE a helyi közönségre hallgat.
Logikus, mert egy ekkora cég nem működhet úgy, hogy minden online felháborodás után újratervezi a kreatív irányt. Főleg, hogy a karaktereknek és a történeteknek idő kell a kibontakozáshoz. Igazán mély kapcsolódást nem lehet napok, hetek alatt kiépíteni.
A WWE-nek nem kell minden kommentre reagálnia. Nem kell minden hangos kisebbség kedvéért átírni egy sztorit. Nem kell pánikolni csak azért, mert egy döntés 24 óráig rosszul mutat a social mediában. De közben nem is szabad elfelejteni, hogy a pankráció lelke még mindig a közönség reakciója. Nem az Excel-tábla chantel. Nem a negyedéves jelentés veszi meg a pólót azért, mert gyerekkora óta kötődik egy karakterhez. Nem a bevételi grafikon ugrik fel a székből egy nagy visszatérésnél.
A számok fontosak. De a számok mögött emberek vannak.
Mit jelent ez a rajongóknak?
A rajongóknak ez a nyilatkozat valószínűleg megosztó lesz. Nagyon megosztó. Lesz, aki azt mondja: végre valaki kimondta, hogy a WWE-nek nem kell a Twitternek bookolnia. Mások szerint viszont ez annak a jele, hogy a cég túl messzire került a rajongói bázistól.
Én azt mondanám: Khan mondata nem önmagában baj. A baj akkor lenne, ha a WWE tényleg összekeverné az üzleti sikert a kreatív tévedhetetlenséggel.
Mert lehet egyszerre erős üzletileg és hibás kreatívan egy termék, ahogy azt láttuk a Vince-éra utolsó éveiben, ahol a közepes, sőt gyakran már vállalhatatlan történetek ellenére negyedévről negyedévre rekordokat döntött a bevétel.
A WWE most olyan helyzetben van, hogy megengedheti magának ezt a magabiztosságot. Hiszen az elmúlt fél évtized talán a történetének legsikeresebb időszaka, mind kreatív, mind financiális szempontból. A közönségnek pedig rettentően erős bizalma van a szervezet felé, és itt a kérdés az, hogy hosszú távon ezt mire használja.
A WWE mottója is ezt mutatja minden egyes adás elején: Then, Now, Forever, Together, azaz a múltban, a jelenben és örökké, közösen. A WWE csak akkor működik, ha a közönség és a szervezet harmóniában van egymással.
