Miért jó, hogy CM Punk a WWE-bajnok?

A hétfői RAW főmérkőzésében meglepő fordulatot tartogatott számunkra a WWE kreatív csapata. Az adás első szegmensében ugyanis Gunther megtámadta Cody Rhodest, aki így nem tudott kiállni a Sami Zayn elleni bajnoki mérkőzésre. A helyettese pedig a szülővárosában, három hónap után visszatérő CM Punk lett. Az összecsapás végén a Second City Saint került ki győztesen, ezzel tizenhárom évvel azután, hogy utoljára birtokolta, ismét megszerezte a WWE Championshipet. Miért jó ez nekünk, és miért jó a WWE-nek?

Az igazi világbajnok

CM Punk talán a WWE történetének egyik legmegosztóbb pankrátora. Sokan már-már istenként tisztelik, mások pont a pokol legmélyebb bugyraiba kívánják. Ez mindenkinek a szubjektív szívügye, hogy melyik táborba tartozik. De nézzük meg, hogy mit ad hozzá Punk szakmailag a termékhez.

CM Punk az előző nehézsúlyú világbajnoki uralkodása alatt bizonyította, hogy 47 évesen talán most van karrierje csúcsán. Továbbra is az egyik legönazonosabb pankrátor a rosteren. Pontosan tudja, hogy miről szól a karaktere, mit akar elmesélni, és hogyan akar birkózni. Most már nem az a lázadó, aki a forradalomért küzd azért, hogy a WWE egy jobb hely legyen, hiszen ez a változás bekövetkezett abban az időszakban, amíg távol volt. Punk pedig tökéletesen alkalmazkodott ahhoz, hogy az új szerepe mást követel meg tőle. Nem a forrófejű, szenvedélyes forradalmár, hanem a harcedzett veterán, aki bánja, de érti is a tízéves kihagyásának minden árnyalatát. Még mindig azt gondolja, hogy ő a világ legjobbja, amit aztán többször is bizonyít saját magának. Viszont azt is tudja, hogy az időt senki nem győzheti le. Ezt tökéletesen elmesélték a Romannel való viszályban az idei WrestleMania-időszakban. Pont erről szólt az a mérkőzés. Punk egy dörzsölt veterán, aki ismeri a pankráció összes trükkjét, akit visz előre a szíve, viszont a teste a döntő pillanatban már nem bírja, és emiatt elveszíti a világbajnoki címet.

Van még egy vonulata ennek a bajnoki uralkodásnak. Punk végig úgy viselte magát, mint a régi idők bajnokai. Legyen az Harley Race, Ric Flair vagy éppen Triple H, megadta azt a presztízst a bajnoki címnek, amely gyakorlatilag a fő övvé emelte a WWE nehézsúlyú világbajnoki címét. Minden egyes mérkőzésen 110 százalékot nyújtott, míg minden egyes promóját olyan intenzitással és hitelességgel mondta el, hogy az ember csüngött minden szaván, és el is hitte azokat. Punk elérte azt, ami talán a modern pankrációs környezetben, a halott kayfabe mellett a legnehezebb: amikor a képernyőn volt, úgy tűnt, hogy igazi, amit látunk. Pontosan ezt várom tőle ebben az uralkodásban is.

Kiváló történetmesélőként már ezzel a megjelenéssel is megmutatta a karakter fejlődését. Mivel a WrestleMania főmeccsében arra helyezték a hangsúlyt, hogy a teste már nem bírja az iramot, mit tesz a veterán? Mindent beleadva kihasználja a három hónapos szünetét, és olyan fizikumot épít, amilyenje még soha nem volt több mint húszéves karrierje során. Az ilyen nüanszok emelik Punkot a legnagyobbak közé, hiszen képes egy fizikai transzformációt is a történetmesélés eszközévé tenni.

Amint láthattuk a hétfői mérkőzésen, a ringben sem tévesztett egy lépést sem. A WrestleManián Romannel lebirkózták az év egyik legjobb mérkőzését, míg a mostani, Sami elleni összecsapás hasonlóan magas színvonalú volt. Ebben is érezhető volt a realitás aurája, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a ringben hívták a mérkőzést, és organikusan reagáltak a közönségre.

Ha Punk uralkodása megközelíti azt a szintet, amit eddig hozott, ebben a regnálásban sem fogunk csalódni.

Sami az áldozat?

Sami Zayn talán a posztmodern pankráció egyik legalulértékeltebb előadója és egyik legjobb workere. A WWE egy közel hatéves történetet zárt le azzal, hogy Sami felért a csúcsra. Az elveszett komédiakarakter, aki a nála erősebb Bloodline-hoz dörgölőzik, majd az Honorary Uce, aztán a Bloodline bukásának elindítója, a tékozló fiú, aki a legjobb barátjával a WrestleMania főmeccsében megnyeri a csapatbajnoki címeket, a küszködő egyéni pankrátor, aki soha nem tud egyéni sikert elérni, amíg le nem győzi Gunthert, ebből pedig workhorse midcardbajnok lesz. Végül a hátrahagyott barát, aki soha nem tudja megnyerni az igazán nagyot, és ez szépen lassan kikezdi az önérzetét, miközben egyre inkább meghasonlik a jó út és a könnyű út között. Végül pedig ennek csúcspontjaként megnyeri a világbajnoki címet a „saját népe előtt”. Saminek ez volt a története. Sami számára a pillanat volt a lényeg. Nem az uralkodás. Sami karrierjéből erre mindenki emlékezni fog, míg egy hosszabb uralkodásra nem biztos. Számára ez volt Daniel Bryan WrestleMania XXX-on elért győzelme vagy éppen a KofiMania beteljesedése. A wrestling a pillanatteremtésről szól. Az, hogy Sami kilenc sikertelen kísérlet után, hazai közönség előtt megnyeri a világbajnoki címet, a pankráció történetének egyik legendás pillanata lesz. Lehetett volna hosszabb az uralkodás? Máskor, más körülmények között igen. Most nem. Miért?

Az év második legnagyobb gálája

Idén is kétestés lesz a SummerSlam, méghozzá Minneapolisban, a U.S. Bank Stadiumban, amely egy 66 000 férőhelyes stadion. Jelenleg nincs információnk arról, hogyan állnak a jegyeladások. A WWE-nek azonban minden nagy névre szüksége van ahhoz, hogy minél több jegyet adjon el. Ehhez pedig minél nagyobb mérkőzések kellenek. Nem véletlenül került fel erre a cardra a Roman–Rollins és az Oba–Brock Hell in a Cell sem. Továbbra is szükség van azonban olyan mérkőzésekre, amelyeket fel lehet tenni a plakátra, és amelyekért az emberek hajlandóak fizetni. Sajnos, akármennyire erős volt Sami története és pillanata, ő nem az, aki önmagában azzal, hogy bejelentik egy adásra, több ezer pluszjegyet ad el. CM Punk ilyen. Cody Rhodes ilyen. Ha az ő párosításuk lesz esetlegesen a szombati főmeccs, ketten együtt akár tízezer plusz eladott jegyet is jelenthetnek a WWE számára. Üzleti szempontból tökéletes döntés. Az, hogy a történet szempontjából helyes-e, már egy kicsit komplexebb. A Punk–Cody mérkőzést a WWE gyakorlatilag azóta tease-eli, amióta Punk visszatért. Akár a néhány évvel korábbi Royal Rumble-finishsel, akár a WWE-bajnoki cím súlya alatt már-már megtörő Cody és Punk közös szegmensével, amikor Cody félgúnyosan megkérdezte Punktól: „Mit akarsz, barátom?” Vagy éppen az idei WrestleMania utáni közös szegmensükkel. A magvakat Hunter elszórta az évek során. Az már más kérdés, hogy szűk egy hónap elég lesz-e ahhoz, hogy ebből egy igazán erős történet sarjadjon ki. Természetesen az elmúlt hetek káoszával a mérkőzés kibővülhet Guntherrel, Samivel vagy akár mindkettőjükkel is. A SummerSlamet a WWE nyári WrestleManiaként kezeli. Ehhez pedig WrestleMania-szintű bajnok és WrestleMania-szintű főmeccs kell. Sajnos Sami bajnokként nem az. Punk pedig igen.

Jó döntés volt CM Punkot bajnokká tenni? Szerintem igen. Ez nem jelenti azt, hogy Sami Zayn hosszabb uralkodása rossz lett volna. Két jó lehetőség közül választott a WWE, és a SummerSlam előtt a nagyobb lehetőséget választotta.

Punk jelenleg képes hitelesen elvinni egy világbajnoki címet, nagy meccseket adni, történetet mesélni és olyan főmeccset biztosítani a WWE-nek, amelyet egy stadion plakátjára lehet tenni. Sami Zayn hosszabb uralkodása érzelmileg kielégítőbb lehetett volna, CM Punk azonban ebben a pillanatban többet adhat a WWE legnagyobb nyári eseményének.

A döntés tehát szerintem jó.

Most már csak az a kérdés, hogy a WWE képes-e úgy felépíteni Punk uralkodását, hogy közben Sami Zayn története se váljon egy kilencnapos lábjegyzetté.