1998-ra úgy tűnt, hogy a WCW megnyerte a háborút. A Monday Nitro hónapokon keresztül uralta a hétfő estéket, az nWo a pankráció legnépszerűbb történetszálává vált, Goldberg pedig új szupersztárként hódította meg a közönséget. Eric Bischoff néhány év alatt végrehajtotta azt, amit korábban lehetetlennek tartottak: a WCW nemcsak utolérte a WWF-et, hanem egy időre le is taszította a trónról.

A siker azonban sokszor veszélyesebb, mint a kudarc. Miközben a nézettségek rekordokat döntöttek és a bevételek soha nem látott magasságokba emelkedtek, a háttérben egyre több probléma halmozódott fel. Az nWo története kifulladóban volt, az új sztárok építése akadozott, a backstage-politika pedig egyre nagyobb hatással volt a képernyőn látható produktumra.

Néhány évvel később ugyanaz a szervezet, amely korábban 83 héten keresztül győzte le Vince McMahont, már a túlélésért küzdött. Ez a WCW utolsó éveinek története, amely egyben a pankráció történetének egyik legnagyobb összeomlása is.

Amikor az nWo saját maga ellenségévé vált

Első bökés a koporsóba

1998 után a WCW lassan elveszítette a varázsát. Bár az nWo kezdetben hatalmas siker volt, a történetszál túlságosan elnyúlt, egyre bonyolultabbá és ismétlődőbbé vált. A frakció különböző csoportokra szakadt, amelyek egymás ellen harcoltak, majd újra összeálltak, hogy aztán ismét szétváljanak. A tagság is folyamatosan bővült, olyannyira, hogy a végére már több birkózó tartozott az nWo-hoz, mint ahányan azon kívül maradtak.

Az a csoport, amely eredetileg három emberrel indult és a rendszerellenességet képviselte, lassan magává a rendszerré vált. A közönség belefáradt a végtelen csoportháborúkba, miközben a Nitro már nem tudta ugyanazt az izgalmat nyújtani, mint néhány évvel korábban.

Közben a WWF teljesen új korszakot indított el. Megszületett az Attitude Era, amely Stone Cold Steve Austin, The Rock, Mick Foley és a D-Generation X segítségével sokkal lázadóbb, merészebb és kiszámíthatatlanabb műsort kínált a rajongóknak. A WWF felismerte, hogy a közönség változik, és alkalmazkodott az új igényekhez. A WCW ezzel szemben egyre inkább a múlt sikereiből próbált megélni.

1998 közepére Vince McMahon szervezete visszaszerezte a vezetést a nézettségi versenyben, és innentől kezdve a WCW már csak futott az események után.

A problémát tovább súlyosbította, hogy a szervezet nem tudott mit kezdeni saját új sztárjaival sem. Goldberg elképesztő népszerűségre tett szert, azonban miután felért a csúcsra, a kreatív csapat láthatóan nem tudta, hogyan folytassa a történetét. Ugyanez igaz volt több más feltörekvő tehetségre is, akikben megvolt a potenciál arra, hogy a WCW következő generációját alkossák.

A hanyatlás egyik legismertebb szimbóluma az úgynevezett Fingerpoke of Doom lett. 1999 januárjában Kevin Nash a WCW Nehézsúlyú Világbajnokaként állt szemben Hulk Hogannel. A rajongók komoly mérkőzésre számítottak, ehelyett Hogan egyszerűen megbökte Nash mellkasát, aki látványosan eldobta magát, Hogan pedig megszerezte a bajnoki címet. A mérkőzés után a két legenda ölelkezve újra összeállította az nWo-t.

A közönség jelentős része ekkor végleg elvesztette a türelmét. Az a történetszál, amely néhány évvel korábban forradalmasította a pankrációt, teljesen kifulladt.

Vince Russo és az elvesztegetett generáció

A bukás karmestere

1999-ben Eric Bischoff elvesztette pozícióját. A nézettség csökkent, a WWF pedig egyre nagyobb előnyre tett szert. A WCW vezetősége úgy érezte, hogy gyors és radikális változásokra van szükség.

Először különböző híres zenekarokat hívtak a Nitro adásaiba, remélve, hogy új nézőket vonzanak. Az ötlet azonban nem működött. A koncertek nem hozták meg a várt áttörést, a nézettség tovább csökkent.

A következő nagy húzás Vince Russo leigazolása volt. Russo korábban a WWF kreatív csapatának egyik kulcsfigurája volt az Attitude Era idején, így sokan megváltóként tekintettek rá. A valóság azonban egészen másképp alakult.

Russo rengeteg olyan történetszálat, meccstípust és karaktert vezetett be, amelyek sokszor öncélúnak és értelmetlennek hatottak. A sokkoló fordulatok fontosabbá váltak a logikus történetmesélésnél, miközben a WCW továbbra sem használta megfelelően valódi tehetségeit.

Ez különösen fájdalmas volt annak fényében, hogy a szervezet éppen ebben az időszakban veszítette el a jövőjét jelentő birkózókat. Chris Jericho távozása után hamarosan követte őt Chris Benoit, Eddie Guerrero, Dean Malenko és Perry Saturn is. Az a generáció, amely a cruiserweight divíziót és a WCW ringmunkáját a világ legjobbjává tette, sorra hagyta el a céget.

Mindannyian a WWF-ben kötöttek ki.

Utólag visszanézve ez talán még nagyobb veszteség volt, mint bármelyik elvesztett nézettségi csata. A WCW nem egyszerűen sztárokat veszített. Elveszítette a jövőjét.

A vég kezdete

2000-re a WCW gyakorlatilag szétesett. A nézettség zuhant, a történetszálak egyre kaotikusabbá váltak, és a közönség jelentős része már végleg a WWF-et választotta.

A mélypontot sokak szerint az jelentette, amikor a WCW Világbajnoki címet David Arquette nyerte meg. Bár a döntés mögött marketingmegfontolások álltak, a rajongók jelentős része ezt úgy élte meg, mint a bajnoki cím teljes hitelvesztését. Sokak szemében ez volt az utolsó szög a WCW koporsójában.

Ekkorra a problémák már messze túlmutattak a kreatív döntéseken. Ted Turner fokozatosan elveszítette befolyását saját médiabirodalmában. Előbb a Turner Broadcasting egyesült a Time Warnerrel, majd létrejött az AOL–Time Warner fúzió. Az új vezetés számára a WCW már nem értékes televíziós tartalom volt, hanem egy veszteséges üzletág.

A szervezet csak 2000-ben körülbelül 62 millió dolláros veszteséget termelt.

Több érdeklődő is jelentkezett a megvásárlására, köztük Eric Bischoff is, aki befektetői csoportjával komoly ajánlatot tett a cégért. Turner korábban minden ilyen próbálkozást megakadályozott, azonban amikor már az AOL-Time Warner is szabadulni akart a WCW-tól, újra felvették a kapcsolatot Bischoff-fal.

Ekkorra azonban minden megváltozott.

Kiderült, hogy a WCW ugyan eladó, de a Nitro televíziós műsorideje nem. Egy pankrációs szervezet országos televíziós platform nélkül gyakorlatilag értéktelenné vált. Bischoff ajánlata összeomlott, és a WCW utolsó esélye is elszállt.

Az utolsó Nitro

„A WCW sorsa a kezemben van”

Ekkor lépett színre Vince McMahon.

A WWF-nek nem volt szüksége a Nitro műsoridejére. Vince pontosan tudta, hogy a WCW legnagyobb értéke a videótár, a márkanevek és a még szerződés alatt álló birkózók jelentik.

2001, március 23-án az AOL Time Warner eladta a WCW-t a WWF-nek. Az üzlet magában foglalta a teljes videóarchívumot, a márkaneveket és több birkózó szerződését is. A vételár mindössze 3 millió dollár volt. Ebbe nem tartoztak bele a legnagyobb nevek, például Sting, Ric Flair, Kevin Nash vagy Goldberg szerződései, mivel azok közvetlenül az anyacéghez kötődtek.

Az utolsó Monday Nitro adására 2001. március 26-án került sor. A műsort Vince McMahon legendás promója nyitotta:

„Csak idő kérdése volt, hogy felvásároljam a versenytársaimat. Én birtoklom a WCW-t… és a WCW sorsa az én kezemben van.”

Ezzel véget ért a pankráció történetének egyik legfontosabb fejezete.

A WWF később megpróbálta az Invasion történetszállal integrálni a WCW-t a saját műsoraiba, azonban a legtöbb nagy sztár hiánya miatt a történet sosem tudta beteljesíteni a benne rejlő lehetőségeket. A rajongók máig a pankráció történetének egyik legnagyobb „mi lett volna, ha?” sztorijaként tekintenek rá.

A WCW bajnoki címei végül beolvadtak a WWF rendszerébe, maga a szervezet pedig történelemmé vált.

Öröksége azonban máig él. A Monday Night Wars, az nWo, a cruiserweight forradalom, Sting, Goldberg, Ric Flair, Hogan, Hall és Nash nélkül a modern pankráció egészen másképp nézne ki.

A WCW elbukott.

De örökre megváltoztatta a wrestling világát.